Nyitottan az ég felé

Űrhajó, ufó, távoli csillagokra néző óriásteleszkóp, kutatóközpont, rakétakilövő állomás – a kelenföldi Ildikó téren álló református templomot már sok mindennek elnevezte a környékbeli lakosság és a média. A Szabó István által tervezett, első látásra valóban kissé meghökkentő épület a 2021-re halasztott Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjának is az egyik témája lesz.

Nem messze a Kelenföldi pályaudvartól találhatjuk meg Szabó István építész, belsőépítész utolsó alkotói korszakának egyik művét, az Ildikó téri református templomot. Ebben az időszakban már nyugdíjasként minden idejét templomok és egyéb egyházi intézmények tervezésének szentelte, ami a hetvenes-nyolcvanas évek politikai viszonyai között egyáltalán nem volt olyan egyszerű feladat, mint ahogy azt ma gondolnánk. A szocialista rendszer idején különös bátorságot igényelt, hogy valaki ezzel a területtel foglalkozzon, nyilván nem véletlen, hogy Szabó is nyugdíjas éveiben, már távol a munkahelyi kötöttségektől vágott bele ebbe a témába. 

Ahhoz, hogy egy új templom megépülhessen, sokféle trükköt be kellett vetni ebben az időben, azért is, hogy a projekt a tiltottból a tűrt kategóriába kerülhessen, és azért is, hogy a mindig nagyon szűkös anyagi lehetőségek ellenére valahogy megvalósulhasson. Ebből adódóan Szabó templomépületei sem szokványosak, inkább a lehetetlen határán egyensúlyozó kompozíciók.

Szabó István maga sem volt egy átlagos egyéniség, sokrétű tehetségét, konstrukciós érzékét építészként, belsőépítészként, képzőművészként egyaránt kamatoztatta. 1914. június 20-án született Budapesten, a 7. kerület Csikágó néven elhíresült negyedében. Műbútorasztalos édesapja és a környéken dolgozó nagyszámú kisiparos révén már gyerekkorában betekintést nyert a kézműipar sok ágába, annál is inkább, mivel a család csekély jövedelme miatt maga is kénytelen volt iskolai tanulmányai mellett kisebb munkákat elvállalni.

1929-től az Iparművészeti Iskolában tanult bútortervezést és belsőépítészetet, itt a mestere volt többek között Györgyi Dénes és Kaesz Gyula is. 1936-ban megnyitotta saját irodáját, ahol elsősorban kiállítások, tárlatok tervezésével és kivitelezésével foglalkozott. Nem kellett hozzá sok idő, hogy ismert tervezővé váljon, hamarosan olyan komoly munkákat kapott, mint az 1938-as Szent Korona Kiállítás terei és installációja, vagy az 1943-as kassai II. Magyar Országos Iparművészeti Tárlat belsőépítészete. Külföldi magyar tárlatok installációi is fűződnek a nevéhez, Európa sok városában és az Egyesült Államokban. Több pavilont tervezett a Városliget területén, 1936–1947 között a Budapesti Őszi Vásár építésze, majd műszaki igazgatója volt, 1940-ben kinevezték a Pestvidéki Törvényszék szakértőjének.

1942 februárjában megnősült, Lászlódi Ilona zongoraművészt vette feleségül, akitől két gyermeke született: István Tamás a későbbiekben építész, Orsolya zongoraművész lett. Magának Szabó Istvánnak is volt érzéke a zenéhez, a harmincas években cimbalmozni is megtanult, feleségével improvizációs esteket tartottak. A háború előtti évektől kezdve sok képzőművésszel is baráti kapcsolatba került, így Kovács Margittal, Hincz Gyulával, Kass Jánossal, Kerényi Jenővel, Somogyi Józseffel, Mattioni Eszterrel, Kisfaludi Strobl Zsigmonddal. Ezek a barátságok a legtöbbször közös alkotásokat is eredményeztek. 

A II. világháborúban a légierőhöz sorozzák be, de egy gyermekkorából visszamaradt szívbetegség miatt a frontra nem kerül ki. A korábbi Dózsa György úti lakásuk után ekkor már a Sashegyi úton élnek, itt vészelik át az ostromot, és a várost elfoglaló szovjetek is innen viszik el Szabó Istvánt ágyútalpat hordani, aminek következtében súlyos belső vérzést kap. 

A háború után beiratkozik a Műegyetemre, 1946-ban Bécsben ő építi fel Magyarország bemutatkozó kiállítását. Részt vesz a helyreállítási munkákban is, például ő vezeti a Corvin Áruház 1948-as újjáépítését (ami még nem a későbbi, fémhomlokzatos felújítás). Ebben az időszakban készül el a tervei alapján a Pagoda a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületének belső udvarában. 1949-ig még viheti a saját irodáját, ahol modern stílusban dolgozik, ekkor azonban az államosítás őt is eléri, és be kell illeszkednie a tervezővállalati rendszerbe. Az ÁMTI-ben (Állami Mélyépítéstudományi Intézet) olyan jelentős munkákban vett részt, mint az Erzsébet téri autóbusz-pályaudvar vagy a ferihegyi repülőtér belsőépítészeti tervezése. Ott volt a Magyar Építőművészek Szövetsége 1951-es újraalapításánál is, és aztán komoly szerepet vállalt a szervezet munkájában. 1954-től az Ipartervben dolgozott. Fontos műve az ötvenes évek első feléből az inotai erőmű Béke Kultúrháza, amely ma már műemléki védettség alatt áll, nem utolsósorban a benne található képzőművészeti alkotások miatt.

A következő évtől újra feltűnik a munkásságában a kiállítás-tervezés, 1956-ban Törökországban az izmiri nemzetközi vásáron vezette a Magyarországot bemutató területek kialakítását. Jelentős munkája ebből az évből az Újítások Pavilonja is a Mezőgazdasági Kiállításon, amely vasvázas szerkezetével és hiperbolikus paraboloid ponyvafedésével kitűnt a szocreál kiállítási épületek közül. A forradalom után a Kádár-rendszernek még fontosabb lett a külföldi kiállításokon való részvétel, így egymást követték a hasonló feladatok. 1957-ben Jugoszláviába, Lengyelországba, Olaszországba, Németországba, Ausztriába és Csehszlovákiába utazott, majd legnagyobb sikereit az 1958-as brüsszeli, az 1961-es torinói és az 1972-es lagosi expón érte el. Brüsszelben a Gádoros Lajos által tervezett magyar pavilon fogadócsarnokának belsőépítészetéért Szabó aranyérmet kap, Torinóban a Nemzetek Díját nyeri el. Olaszországban azt is felajánlják neki, hogy maradjon ott és nyisson saját tervezőirodát. Ennek ellenére hazatér, és hazafelé feleségével együtt egy kisebb európai körutat tesznek, amely során útba ejtik Corbusier ronchamp-i kápolnáját is.

Miután hazaérkeznek, az elutazása előtt a lágymányosi sportcsarnok megtervezésére kapott megbízást elveszik tőle (országos pályázatot írnak ki az épületre), majd felmentik az osztályvezetői beosztása alól is. 1963-ban kéri az áthelyezését a KÖZTI-be. Két évet Algériában tölt a TESCO – ami alatt nem a mai áruházláncot, hanem egy 1962-ben a magyar állam által alapított beruházásbonyolító vállalatot kell érteni – szervezésében, ahol két általa tervezett stadion kivitelezését művezeti.  1969 és 1973 között készült el a – nemrég lebontott – Szervita, akkor Martinelli téri iroda- és parkolóház, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság székházaként és az INTERAG parkolóházaként, az utóbbi az első ilyen funkciójú épület volt az országban. (A KÖZTI-ben készült tervrajzok egy részét a Lechner Tudásközpont tervtára őrzi.)

1968-ban a HUNGEXPO főépítésze lett, ennek köszönhetően 1971-ben utazást tehetett Brazíliába az ottani kortárs építészet tanulmányozására. 1972 és 1974 között az irányításával telepítették át a Vásárvárost a Városligetből Kőbányára, a kiállítási csarnokok a saját szabadalma alapján készült KIPSZER térrácsszerkezettel épültek fel. Miután ezt a munkát befejezte, nyugdíjba vonult.

Ettől kezdve csak templomok és egyéb egyházi intézmények tervezésével foglalkozott. Elsőként 1977-ben készült el a farkasréti Mindenszentek Plébániatemplom, ami politikai szempontból is jelentős épület volt: előtte 30 évig nem épült templom Budapesten. Kádár János 1977-es vatikáni látogatásakor az újonnan elkészült farkasréti templom fotójával próbálta bizonyítani VI. Pál pápának, hogy Magyarországon vallásszabadság van. De fontos lépés volt ez a templom Szabó munkásságában is, ugyanis az összes üvegablakot és plasztikai díszt is saját maga készítette el. A templomért pápai áldást kapott és 1978-ban elnyerte az Ybl-díjat is.  A hetvenes évek végén szentelték fel a Táltos utcai kápolnát, amelybe az alumíniumplasztikákat szintén maga Szabó készítette.

Az Ildikó téri református templomot 1978-ban kezdte el tervezni. Az épület rendkívül – vagy talán Magyarországon sajnos nem is annyira rendkívülinek számító – heterogén környezetben helyezkedik el, ahol panelépületek és kisvárosias, zártsorúan épült kisebb házak egyaránt megtalálhatóak. A telken régen szénraktár állt, az építkezés megkezdése előtt egy világháborús bombatölcsér volt a templom helyén.

A templom ferde falai KIPSZER térrácsból épültek meg, ami egy térbeli rácsszerkezetet jelent, a síkbeli rácsostartók bonyolultabb, háromdimenziós változatát. A KIPSZER, vagyis a Könnyűipari Szerelő- és Építő Vállalat által gyártott szerkezetet eredetileg a HUNGEXPO építkezéséhez fejlesztettek ki, Szabó István szabadalma alapján. Olcsó, az egyházközség által finanszírozható megoldásokat kellett keresni, emiatt használták ezt a templomépítésnél első hallásra elég meglepő szerkezetet.

Az egymástól körülbelül egy méter távolságra elhelyezkedő csomópontok csillagszerű kialakításúak, ami a kálvinista csillag-szimbólumra is következtetni enged. Mindegyikükben kilenc acél zártszelvény fut össze, az ellapított végeiket acéllemezek rögzítik egymáshoz. A rácsszerkezetet acél trapézlemez borítja, amelyre kívülről alumínium burkolat került, a két réteg közé ásványi hőszigetelést helyeztek el.

Az épület mennyezete – ami ebben az esetben rendhagyó módon tulajdonképpen egy ugyanolyan ferde sík, mint az oldalfalak – optikailag teljesen nyitott, a fedése eredetileg drótüveg volt, ma polikarbonát lemez. A napsütés ellen kívülről árnyékoló sávok védik a felületet.  

A templom hatszög alapú hasáb tömege ferde tengelyével az ég felé mutat. A benne kialakult belső tér elsőre meglepő és szokatlan, de ugyanakkor lenyűgöző. A természetes fény szerepe a szakrális építészetben mindig is nagyon fontos volt, a transzcendenssel való kapcsolat egyik érzékeltetőjeként. Ezt a hagyományt vitte tovább Szabó István is, amikor az ég felé megnyitotta a teret. A beáramló fény az épület fókuszát a szószékre és az úrasztalára helyezi. A templom mellé harangtoronyként helyezett, hajlított csövekből készült térplasztika Bartha Zsuzsa alkotása.

A Külső-Kelenföldi Református Egyházközség 1950. január 1-én vált ki hivatalosan a kelenföldi közösségből. Kezdetben az istentiszteleteiket – amelyek már a szétválás előtt megkezdődtek – a Bartók Béla út 141. alatti általános iskola tornatermében tartották, majd egy kovács- és bognárműhelyekből kialakított imaházban, szintén a Bartók Béla út külső szakaszán. Az egyházközség új temploma 1981-ben készült el. 

Az Ildikó téri templom után Szabó egy hasonló templomot tervezett Dunaújvárosba, amely más környezetben áll, de a szerkezete és a téralakítása sok hasonló vonást mutat a kelenföldivel. Ezenkívül több imaház és templom fűződik még a nevéhez Márkházán, Fertődön, Tatabánya-Óvárosban. 1986-ban adták át a Váci úton utolsó művét, a vizafogói templomot, amely a Borsányi Pál által vezetett kivitelezés során jelentősen elkanyarodott az eredeti koncepciótól. A Tours-i Szent Mártonnak és Flüei Szent Miklósnak szentelt templom rekonstrukciója 2017-ben készült el Berecz Tamás és Batári Attila tervei alapján, akik Szabó István eredeti elképzeléseit igyekeztek visszahozni. Munkájuk 2018-ban elnyerte a Média Építészeti Díja keretében a Lechner Tudásközpont különdíját.

Szabó István 1988. október 13-án hunyt el, nagyjából fél évvel azután, hogy a farkasréti templom utolsó üvegablakait befejezte.

Források:
Rév Ilona: Építészet – szakrális építészet: Templomépítészetünk ma, Világosság 1986/11. 
Sámson Kinga: Tízből kettő
Kovács Dániel: Szabó István 100
Vincze Miklós: Ismeretlen Budapest: A kelenföldi paneltömbök közé zuhant református űrhajó